Sólyom "végveszélyben"

3 hete múlik holnap a történet kezdete...

Kerecsen megkapta a 2. hónapos oltását. Másnap(szerda) belázasodott, ahogy azt a tesói tették rendre szintén az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben. Nem paráztam,már harmadjára. Mondjuk az kicsit fura volt, hogy olyan "érdekesen" nyeldekelt.Mintha valami szorítaná a torkát. De arra gondoltam, biztos megint csak "spórol", vagyis bukna, de visszanyeli, amit betett ki nem adja. :D De aztán másnap már többet csinálta, és párat köhögött is... aztán egyre többet . Szombatra már annyira fokozódott a dolog, hogy evett egy picit, köhögött, evett köhögött, persze alvás közben nem csak ha ébren volt, vagy evett, így arra gondoltam hátha fáj a torka.Így persze örültünk ha aludt, mert nem szenved. Ügyeletre nem vittem be, mert a mi dokink volt az ügyeletes, az meg mindig csak lepattint, hogy amíg nincsenek kifejlett tünetek addig menjünk haza, és mivel láza nem volt.... Vasárnap május elseje elmentünk sétálni, végig aludta, szépen köhögés mentesen. Aztán éjjel arra ébredtem, hogy köhög és fuldoklik, szopni se kért, kendőbe tettem sétáltunk a lakásba megnyugodott visszaaludt. Reggel irány a gyerek orvos. Aki közli, hogy ő semmit nem lát/hall és láza sincs így biztos félre nyelt vigyem be a kórházba. Haza jöttünk, hogy összeszedjünk cuccot a kórházasdihoz. Addig se sokat evett, de ekkor már miattam se ment a szopi. Persze bőgtem az idegességtől, aggódástól,mert amúgy hála az égnek a gyerekeim nem beteges fajták, két kezemen megtudom számolni hányszor voltak a nagyok betegek, így a gyerekorvost se sűrűn látogatjuk nem hogy a kórházat. Bementünk. Ott néztek rám nagy szemekkel hogy vajon mit nyelhetett félre, ha csak anyatejet kap. Az ügyeletes orvos az a külföldi származású doki volt aki anno egyszer Tomitól vett vért, eléggé megkínozva így egy kicsit tartottam a dologtól. De szerencsére kedves rendes volt. :) Az osztályra való felvétel előtt elküldött minket röntgenre, hogy nincs-e tüdőgyuszija vagy esetleg tényleg nem-e nyelt félre. Míg várakoztunk szerencsére kisfiam megemberelte magát és én is lenyugodtam, sikerült szopni neki. Igaz köhögött, de köhögött és evett tovább. Sokat. Volt egy kis kavarc, is mert a röntgenbe azt mondta a srác várjunk a leletezőnél, közben meg az osztályon kellett volna, már égre földre kerestek minket. Végül megtalált az ápolónő, felmentünk a gyerekosztályra. A doki azt mondta fel kéne venni megfigyelésre, mert nem eszik és nehogy baj legyen. De amikor mondtam, hogy sikerült megetetnem, és megígértem hogy ha megint neki áll fuldokolni azonnal beviszem szerencsére nem kellett végül maradnunk. Mondjuk nem is tudom mi lett volna velünk odabent, mert  Kerecsen még sose aludt kiságyban, hanem velem egy ágyban hozzám bújva, így azt nehezen kiviteleztük volna kórházi körülmények között.

Persze köhögni köhögött tovább, de fuldokolni nem fuldokolt többet. Enni is evett többet mint amúgy szokott. És egyre kevesebbet köhögött. Már napok óta egyet se. :) Szóval asszem le kopp-kopp ezt megúsztuk, a szoptatásnak is nagy szerepe volt ebben.
Ideje!
Jövő héten oltás. ;)
De azt hiszem renitens leszek, és valahogy elblicceljük.
Valahogy.